Most éppen beteg vagyok, és amikor az ember általában beteg, gyengének érzi magát. Amikor én gyengének érzem magam, olyan érzés az, mintha 20 évet öregedtem volna, kavarognak az érzéseim és nem félek róluk beszélni.
Szeretetre, gyengédségre és babusgatásra vágyom. Amire vágyom azt meg is szerzem, de MOST leginkább kapom, nem kell elvennem, megszereznem, mert van. Amikor van valami, azért hálás vagyok, mert értékelem, és ennyi év után sem felejtem el, hogy ez nem volt mindig így. A párkapcsolatban a legfontosabb dolog, hogy vagyunk egymásnak. Ennél többre nincs is szükség, de ilyenkor eszembe jut valami más is. Valami, valamikor, amikor ez nem így volt, amikor még nem tudtam valami nagyon fontosat, ami elvezetett idáig. Nem a szerencse vagy valami láthatatlan erő az, ami megédesít egy kapcsolatot, hanem MI. ÉN és Ő. A közelség, a feltétel nélküli szeretet, az őszinteség, hogy ki merjük mondani amit akarunk, ki merjük mondani amit gondolunk, ki merjük mondani amit érzünk. Érzem amit a másik érez, de nem előítélettel, következtetésekkel, hanem a maga nyers formájában. Hálás vagyok hogy nekem itt van Ő, de ehhez meg kellett valamit tanulnom korábban.
"Egyszer régen .........volt egy pasim aki elhitte azt, hogy egy nő úgy tartható meg egy kapcsolatban, ha sohasem érzi azt, hogy a férfi az övé, mert azzal elbízná magát. Lelkiismeret furdalásom volt sokáig, amikor nem így történt és csak a végén láttam meg a valóságot"
Szembesülni valamivel, többek között a saját vakságunkkal nem könnyű dolog, főleg ha a végéig vezető út sem volt leágazásoktól mentes. Egyszerre töltött el a felelősség érzése a felismeréstől szemtől szembe az utolsó találkozáskor vele, ami nehezen feldolgozható volt, igen. De nem lehetetlen, főleg ha a tanulságokat szem előtt tartva, nem feledve, nem hazudva magamnak élem tovább az életet. Az apró felismerések vezetnek el egy igazi kapcsolathoz, vagy tehetem általuk igazivá a kapcsolatot.
Emlékszem az első öt évben a férjem mellett, sokszor töltött el az az érzés, hogy ez nem a valóság, ez egy álom, amelyből mindjárt fel kell ébrednem. Ha ezt az érzést kellene leírom, akkor azt mondanám olyan, mintha egy felhőkarcoló tetején állnál és nem tudod, hogy ha most leugrasz akkor mi lesz. Erről lehetne romantikusabban is írni, csak annak nincs köze a valósághoz. Nekem ilyen volt.
Fogalmam sincs mi a titka annak, hogy valaki megtalálja a párját, vagy egyáltalán szükséges-e neki megtalálni a párját, és hogyan maradhatnak együtt. Ezt a két emberen kívül senki nem tudhatja, ugyanis minden csak rajtuk múlik. De a saját életemben tudom, a hogyanokat ahogyan tudom a miérteket is. Két szerelmi csalódásom volt, mindkét sebet tizenévesen szereztem. Az elsőnél a megaláztatás és a fájdalom érzése keveredett, míg a másodiknál a fájdalom volt hatalmas. Átmeneti állapot valami felé. És most itt állok, az influenza hatása alatt, és szagolom annak a férfinak a kispárnáját, akiért a pokolba is képes lennék elmenni bármikor és várom, hogy a szagát érezhessem. A szag mindent elmond. :) Általában az illat szót kellene használni erre, de ez nekem jelent illatot, más számára szagot jelent. Mondhatnám azt is, hogy romantikus legyek, hogy várom az ambróziámat. J
De az egész írásnak egyetlen egy fontos üzenete van nekem. Érzek!!! :)
Utolsó kommentek