Nap, mint nap hallani történeteket arról, hogy emberek panaszkodnak az állásuk és munkaadójuk miatt  és úgy érzik nincs perspektíva számukra, semmi sem jó, semmi sem működik.

Kb 8 cégnél dolgoztam, ha jól emlékszem. :) Az önéletrajzom két oldalas, nem volt könnyű két oldalra zsúfolni, és a két oldal nem tartalmazza a szakmai referenciákat.

Szembesülök én is azzal, hogy vannak a cégeknél emberek, akiknek semmi sem jó. Már többször kifejeztem értetlenkedésemet ezzel kapcsolatban (nekik is), ugyanis megfigyelhető az is, hogy ha meghallgatod az okokat és ezt figyelembe veszed, az elégedetlenség továbbra is fenn áll, csak az ok változik. Mindent vagy semmit? Nekem ez kicsit olyan, hogy "Változtasd meg a környezetedet mert akkor te is kénytelen leszel változni." Ó, a magánéletben még működhet is, más emberekkel veszed körbe magad, na de egy cégnél megváltoztatni a teljes vezetőséget ezért? 

A mindent vagy semmit, nagyon gyönyörű leírva, de túl nagy falat, és van egy olyan érzésem, hogy nem oldaná meg a problémát. Ilyenkor mindig felmerül bennem az a kérdés, hogy ha valami nem tetszik és ennyire mély a probléma, akkor miért nem változtat? Persze könnyen beszélek, van állásom és szeretem is, de semmit nem adnak ingyen. Vagy ha igen, az sem ingyen volt, erre később döbben rá az ember. Nem hiszek az ingyen létezésében.

Milyen az ideális munkahely?

Fogalmam sincs, mindenkinek más. Azt mondják, mindenben lehet találni pozitív és negatív dolgokat. Az évek szépítenek, ugyanis az akkor érzett érzelmek lecsillapodnak és levonod a tanúságot.

Inkább tegyük fel úgy a kérdést, hogy nekem mi a fontos a munkahelyen?

Van az életemben egy olyan munkahely, amely hatással volt mindenre körülöttem és meghatározta azt is aki most vagyok. Én mondtam fel, mert úgy éreztem akkor kihasználtak és nem értékeltek eléggé. Mégis, ennyi év után hálával gondolok rá, mert nagyon sokat kaptam ettől a munkától.

A felmondás csak második alkalomra sikerült, ugyanis először elsírtam magam. Imádtam azt a helyet, akkor is, ha "halálra" dolgoztam magam. Ahogyan a párom szokta mondani, abban az időben úgy néztem ki, mint egy igazi negyvenes nő, pedig a húszas éveim közepén voltam. Megtapasztaltam azt is, milyen elájulni a fáradságtól, milyen az amikor összeesel olyan fáradt vagy, vagy éppen milyen stressz rohamot kapni különböző helyeken.

"Valamit elfelejtettem, erre ráparáztam, majd felmértem a körülményeket és a következményeket majd rettenetesen megijedtem, ezt izzadás és rángás követte."

Azóta sem éreztem ezt, ellentétben a párommal, akinél jól jött az, hogy tudtam mi a baj, és gyorsan kezeltük is. Az ember ilyenkor úgy érzi ez nagyon rossz, az idegeket is kikészíti, és az érzelmi állapot rányomja a bélyegét mindenre. Érdekes, hogy nem az jutott az eszembe, hogy ezeket a helyzeteket elkerüljem, hanem az, hogy megtanuljam kezelni ezt a dolgot magamban. Biztosan létezik olyan, hogy boldog minden, de mit jelent az, hogy boldog? 

Csupa nem kellemes dolgot soroltam fel, de mit tanultam belőle?

• Hol van az állóképességem határa? Mennyit bírok?
• Hogyan kezeljem a stresszt?
• Hol a határ a munka és az élet között?

Mi az ami kellemes volt?

Az ügyvezető számára szimpatikus voltam már az elején és tudom melyik mondatom miatt vett fel a céghez az állásinterjún. Ezt megelőzően egy olyan cégnél dolgoztam, ahol az embereket "átverték", és amikor erre 1 hét után rájöttem, távoztam onnan, ugyanis ez tőlem távol áll, de sokat fizettek érte. Milyen jó, hogy megkérdezik miért jöttél el az előző munkahelyedről és még szimpatikus is amit mondasz. Őszinte voltam, eszem ágában nem volt félrebeszélni. Az őszinteség nehéz dolog, főleg ha az ember önmagához sem őszinte. Azért ma már óvatosnak kell lenni a HR-es kollégákkal, ők egy módszertan alapján dolgoznak és más nézőpontból vizsgálják az elhangzottakat.

Nehéz indulás

A béka segge alatt voltam pozícióban, amikor elkezdtem dolgozni, és totálisan mást kellett csinálnom, mint amiről szó volt. Az első pár nap, maga volt a pokol, a kollégák is elmondták, hogy ez egy ilyen cég, és ilyen-olyan-amolyan. Húha, hová kerültem. Minden nap gondolkoztam azon, hogy szedem a sátorfám, egészen a második hétig, amikor is végre azt kezdtem el csinálni amiről szó volt, megnyugodtam. Az első meghatározó élményem egy kiállításon volt Ausztriában, amikor is azt a feladatot kaptam, hogy nekem ide el kell utaznom és segíteni a céget képviselni. A kollégák újra elmondták, hogy halálra fognak dolgoztatni, és milyen jó hogy nem őket hívták, mert ők nem is mennének.

Elmentem vegyes érzelmekkel. Amikor a kiállítás megnyitott, és én ott álltam volt egy pillanat, amikor "beleszagoltam" a levegőbe és úgy éreztem, nagyon boldog vagyok. Ez volt az a pillanat, amikor szerelmes lettem a kiállításokba és elkezdtem élvezni a kiállító szerepét, ugyanis valóban van hangulata. Végem volt. Nagyon sok országba és kiállításra sikerült így eljutnom, igaz sokat kellett dolgozni, volt hogy 2 héten keresztül napi 12 órát talpaltam és boldog voltam tőle, élveztem minden pillanatát.

Egyre több feladatot kaptam, és a munkámat elismerték és jutalmazták. Motivált voltam. Nem kerestem csillagászati összeget, de ahogyan nőtt a felelősség, úgy nőtt az én bizalmam is magam felé és ez tetszett.

Az ügyvezető egy nő volt, akire felnéztem és tiszteltem, ugyanakkor volt egy pár rossz tulajdonsága. Például, hogy szeretett kiabálni, vagy éppen ha olyan pillanata volt, akkor belekötni mindenbe, és ez esetben el is várta, hogy minden pontosan úgy történjen, ahogyan ő mondja, akkor is ha hülyeség és utána még egyszer dolgozni kellett feleslegesen. Nem lehetett neki elmagyarázni, hogy ez így nem lesz jó. Ezen az aprócska idegesítő tulajdonságán kívül, volt benne sokkal több érdekesség ami kárpótolta ezt.

Volt tőle mit tanulni, és mivel látta, hogy érdekel, így tanított is. Amikor nem tanított akkor pedig figyeltem minden pillanatot, mert érdemes volt. Mindeközben a kollégák felől az alábbi jelzők birtokosává váltam: Besúgó, nyalógép, eminens. Ezt is megtanultam figyelmen kívül hagyni, nem kell hogy szeressük egymást, elég ha együtt tudunk dolgozni. Egyébként ezen a ponton túljutottak a kollégáim maguktól, ami annak volt köszönhető, hogy egy lány ki akart fúrni, és belefulladt a saját hazugságaiba, én pedig hagytam. Azért nem ment ez olyan könnyen, volt egy pár kritikus pont, amikor legszívesebben pofon vágtam volna, de működött az önfegyelem.

Az ügyvezető meglátott bennem valamit, és megkaptam a lehetőséget hogy új és új területeken próbáljam ki magam, megismerjem a képességeimet, használjam őket és fejlődjek. Ha valamit elrontottam, akkor odaálltam elé és azt mondtam, hogy hibáztam, kérek segítséget a megoldáshoz. Ő ezt értékelte, ugyanis nem hárítottam a felelősséget, nem beszéltem félre, hanem a megoldást kerestem. Ez a képességem egyébként egy kétélű fegyver, ugyanis volt már olyan, hogy megerősítésre volt szükségem, hogy nem én vagyok a hibás, mert rajtam kívül állt a probléma, szóval egyben hajlamos vagyok mindent saját felelősségre venni és ez zsákutca.

Az ott eltöltött évek alatt sikerült rájönnöm arra, mi az amit szeretek, annyira szerteágazó volt a munkám, mi az ami ráérzésre megy, és ekkor jöttem rá mi is akarok lenni. Bizalmat kaptam, lehetőséget. A mi akarsz lenni ha nagy leszel kérdésre sokáig nem volt válaszom, persze próbálkozások voltak, de nem az igazi. Későn érő gyerek vagyok, úgy tűnik. Elvégre azt nem lehet mondani, hogy az akarok lenni szakmailag, amit szeretek csinálni. Tapasztalat nélkül, ez egyenlő a semmivel.

Búcsú

Több olyan helyzet volt, amikor alárendelten magam a főnökömnek, a cégnek, a cég érdekeinek, én sem megfelelően kezeltem akkor sok dolgot, ami segítette volna, hogy ne érezzem úgy, fel kell mondanom. Nem voltam elég tapasztalt. Beszélgettem erről már egy pár emberrel, és úgy veszem észre vagyunk egy jó páran, akiknek az életében volt az a bizonyos cég, de ez kellett azért, hogy tovább tudjunk lépni.

Sírtam én is és ők is. Megköszöntem mindazt amit kaptam és elmondtam, mennyit tanultam. Érzelmileg erős volt a kötődésem, ami nem vall profizmusra, mégis számomra ez így megy. Hatalmas volt az űr bennem utána és kellett egy pár év, amíg újra találtam egy olyan céget, ahol tanulhatok, de megtaláltam. Azt mondják az érzelmi alapú döntés nem profi, amelynél elfelejtik mondani, hogy nem mindegy melyik érzelem. Ha vannak érzelmeim a cég felé, a döntésem mindenképpen érzelmi alapú lesz, legalábbis nálam. Nem is tudok egy helyben maradni, ha nem szeretem. Azért az indulataimat tudom kezelni és indulatból nem mondok fel. Olyan ez kicsit mint egy párkapcsolat.

Hogy ez meddig fog tartani ahol most vagyok azt én nem tudhatom, ha már vége lesz is, keresni fogom azt a helyet, ahol jól érzem magam. Hiszek abban, hogy munka közben is jól érezhetem magam, azaz szeretem amit csinálok. Szívesen megyek be, szívesen teszem oda magam és szívesen dolgozom. Persze hozzá kell tenni, nekem is vannak olyan feladataim ami nem igazán hoz lázba, ilyenkor megerőszakolom magam, de nem teszek erről említést, ahogyan a céget sem fogom elkezdeni szidni, hogy van a munkámnak ilyen része. Van olyan időszak amikor kifulladok és nem megy, amikor túl nagy fába vágom a fejszém, megrettenek és félek. Nem ugyanúgy teljesítek nap mint nap, nem is várom ezt magamtól, MÁR!

Az ideális munkahelyet befolyásolják a célok. Ha valaki a munkát tehernek érzi, úgy is éli meg, ha a hitünk elvész, elvész a lehetőség is. A pénz nem motivál sokáig, de természetesen ez ma az egyik legnagyobb gond, hogy mindenki az értékén alul bocsátja áruba a képességeit, a munkaadók és az ország (nem politizálok!) sem segítik ezt a problémát teljes lendülettel. Én azt szoktam mondani az ismerőseimnek, hogy ha naponta 8 helyre küldi el az önéletrajzát, akkor keres munkát. Ha csak 1 helyre, akkor nem keres munkát. Ennek ellenére, a siker természetesen nem garantált, ott vannak a 6 körös állásinterjúk, vagy éppen a magas elvárások, vagy a nyelvtudás hiánya, vagy a személyiségteszt vagy még van vagy másik ezer vagy. 

Ugyanakkor ha sok időt tölt el valaki egy cégnél, hajlamos magát túlértékelni és ennek tükrében felhatalmazza magát arra, hogy kifogásként használja ezt és elfelejti, hogy ő maga az érték, és önmagát kellene értékesítenie. Az állásinterjún is, a megegyezéskor a fizetésről és később is, ha nem kap elég figyelmet. A figyelem hiánya nem csak a "managerek" hibája, ugyanis a magánéletben és egyéb területeken is jelentkezik ez a probléma, mondhatjuk úgy is, hogy szinte társadalmi problémával állunk szemben, csak itt könnyebb felhívni magunkra a figyelmet, de elvárás szinten nem működik, legalábbis én így látom.

Amikor a fent említett munkahelyre felvettek majdnem ki is rúgtak másnap. Ugyanis megkérdezte egy lány mennyit keresek és én elmondtam. Ekkor odaállt az ügyvezető elé, és fizetésemelést kért arra hivatkozva, hogy az új kolléganő már most többet keres, mint ő. Az ügyvezető behívott, hogy kirúgjon, de sikerült megbeszélnünk a félreértést és maradtam. A lány nem kapott fizetésemelést. A leckét azonban egy életre megtanultam. Hogyan NE kérjek fizetésemelést!

A figyelmet el kell érni valahogyan, érdemes nem csak a problémák során, mert akkor folyamatosan más jelek kerülnek sugárzásra. Azt mondják ne foglalkozz azzal amit mást mond, és ne akarj elvárásoknak megfelelni. Ez igaz is, de nem minden esetben.

Gyakran fordul elő egy cégnél, hogy az ott dolgozók kialakítják a képet a vezetőségről, és aki ezzel nem ért egyet, az a vezetőség mellett áll. Velünk vagy ellenünk! Egyikkel sem.

Ha valamivel egyet értek, akkor azt mondom, ha valamivel nem értek egyet, akkor azt is. A pártatlanság nem biztos hogy létezik a közösség számára (a munkahely nagyságától is függ), így inkább helyenként a közösségnek akarnak megfelelni, mint a vezetőségnek, vagy éppen itt is-ott is.  Hőbörgés, hőbörgés....

Pedig kinek kellene? 

A célokat ne háborúval akarja bárki elérni (felsorakoznak a csapatok és van egy ellenség), léteznek más utak is. Ha változásra van szükség akkor tervezésre van szükség. Ha tervezésre van szükség, akkor lépésekre van szükség. A stratégia itt is működik és hazudni sem kell hozzá, mindenhez megvan a megfelelő pillanat és a megfelelő érv. Legutóbb erre azt mondták nekem, hogy aki korpa közé kerül, megeszik a disznók. Az a jó az általános igazságokban, hogy mindössze általánosan jellemzőek, azaz nem minden esetben, ilyenkor ha van egy teszt, és 10/7 így fog cselekedni, akkor már igaznak mondják. Ugye 5-től fölfelé, már kerek 10-es lesz belőle. Meg amúgy is mindent meg lehet magyarázni, csak ez esetben sem mindegy hogyan. Ha valaki elkezd felém sztereotípiákkal dobálózni, megeszem reggelire és nem is foglalkozok azzal amit mond. Az oka nagyon egyszerű, hol van Ő a beszélgetésből?

Én senkinek sem adok tanácsot, ahogyan azt sem mondom, hogy az a helyesés úgy ahogyan én csinálom. Nekem jó így és működik, de mindannyian másra vágyunk, mást akarunk és mások a céljaink, de mindenkin saját magán múlik hogyan éli meg, mit vesz észre és mit tesz érte, de soha nem mindegy hogyan. Ha azért keresel munkát, hogy legyen pénzed, akkor fenn áll, hogy csak ennyit ad és a mértéke is meghatározó. Természetesen pénzért dolgozunk, de még miért, mit keresel még? A bizalom, a megbecsülés, elégedettség egy következmény, valami okán létrejön, kialakul, de miért?

Van még mit tanulnom, csiszolnom és szívesen tanulok, most például nem is olyan rég megláttam a főnököm szakmai arcát és nem az ügyvezetőt. Eddig is tiszteltem és tudtam mit ért el, de most végre lehetőségem volt arra, hogy a hogyanba is belelássak.

Izgat engem az a hogyan kérdés, gondolom észrevettétek. :)

Mióta kiléptem az első balett órámról, folyton csak ezt a dalt hallom a fejemben:

Abrakadabra, ügyelj szavamra:
Csiribi - csiribá bó.
Picike csoda ez, nem is kell más:
Csiribi - csiribá bó.

És mivel is írunk? Ceruza kell!
- Sok papír.
- Meg radír. És enyv.
Majd fűzzük és tűzzük
És meghúzzuk jól
Csiribi - csiribá bó.

Ó, tiszta mégy e gyönyörű mű,
Mit üresen senki se búj.
Óh, lám - lám!
Mily üres e könyv!
Mese is kéne! Egy új!

A fenti dal a Hamupipőkéből származik, ezt annak mondom, aki nem tudta még hová tenni. :)

A mesékből általában mindenkiben a herceg és a boldogan éltek míg meg nem haltak marad meg. Na de kérem szépen, hát nem a végén kell elkezdeni olvasni!

Induljunk az elején, lépésről, lépésre. Miről szólnak a mesék? Arról, hogy az álmok valóra válnak. Hogy herceg lesz, vagy éppen a bál herceg nélkül, egy változás, egy átalakulás, attól függ mire vágysz. Nekem van hercegem, eljutottam már egy bálba is, de arra éppen nem is vágytam. Egyszer talán majd azt is megírom. :)

Mi az álmod?

Hamupipőke életét megnehezíti a körülmény amelyben él, van egy álma, el akar menni a bálba, de nem sikerül. Ekkor jön a tündér keresztanyja, aki segít neki, megvalósítja Hamupipőke álmát.

Olyan egyszerű elmondva, olyan egyszerű megérteni, mégis olyan nehéz megvalósítani, mert tündér keresztanya nélkül nem megy.

A recept:

• Kell egy tündérkeresztanya

Honnan? 

Nohát, lám egy nehéz kérdés. Ők mégsem mászkálnak mindenfelé, ráadásul, a tündérek nem feltétlen jók. Kis pajkosságának köszönhetően, lehet, hogy nem is értékeled a humorát.

Ez az a pont, amikor rájössz, hogy te magad vagy a saját tündérkeresztanyád.

Uppsz, tele van a naptára, nehéz őt elkapni, mert mindig valami/valaki fontosabb mint te. Tehát a kérdés az maradt: mikor?

Balett

Balett - Egy formalizált típusú színpadi tánc, mely eredetileg a XVI.- XVII századból, a francia udvarból származik, és továbbfejlesztése Angliában, Olaszországban, Oroszországban történt.

A korai balett táncosok nem voltak olyan magasan képzettek, mint most. Azonban egy nagyon erős technikai tánccá nőtte ki magát, ami már igényelte a saját szókincs megteremtését.

Eredetileg klasszikus zenei kíséretre tervezték. A képzett művészek által előadott koreografált balettek stílusához hozzá tartozik még a pantomim és a színjátszás, ami általában zenekari vagy alkalom adtán éneklő kísérettel történik.

Ez egy egyensúlyozó vagy un. lebegő stílusú tánc mely magában foglalja az egyéb tánc stílusok alapvető technikai stílusjegyeit. Ez a fajta táncban rendkívül kemény munka eredménye a mesteri fokozat.

A legismertebb formája a késő romantikus "fehér balett", ahol a figyelem a női táncosra irányul, majdnem minden más kirekesztve, középpontban a nagyon pontos akrobatikus mozdulatok, ahol gyakran mutatják a táncosokat a hagyományos rövid fehér tütü ruhában. A továbbfejlődés következő lépései voltak a expresszionista balett egyes részei és a modern tánc.

Az etimológiai szótár szerint a "balett" szó, kapcsolat a művészeti formák történetével. A balett szó Franciaországból származik, illetve az angol nyelvterületről kölcsönözte magát a XVII. században.

A francia szó eredete pedig az olasz balletto, és a ballo (tánc) szóból ered. Azonban az utolsó tézis azt vallja, hogy a latin ballare azaz táncolni szóból keletkezett.

Kb. 1,5 évvel ezelőtt feltettem magamnak a kérdést mi a vágyam? Képzeljétek el, semmmi nem jutott eszembe. Van egy bakancslistám, amin egyetlen egy dolog szerepel. De hol vannak a vágyak? Tizenévesen olyan sok vágyam volt, sok belőlük valóra is vált. De most 32 évesen hol van?

1 hónapig kellett ezen gondolkoznom, annyira mélyen találtam rájuk.

A tündér megmentő lemegy a Föld alá

A Breakdance egy dinamikus stílusú tánc, amely a 20. század végén, a '70-es években megszületett Hip-Hop kultúra része. A mára már rendkívül összetett tánc szülőhelye New York City déli részén fekvő Bronx Harlem (Break) valamint Amerika nyugati feléről Los Angeles (Popping). A tánc később fantáziadús előadók mozgáselemeivel egészült ki. Ősi eredete a 16. századi Brazil-Afrikai kultúrából származó Capoeira amely a rabszolgák körében kialakult afro-amerikai népi tánc. Számukra a kűzdelem nem, csak a tánc és az éneklés volt megengedve, igy a táncot használták az egymás elleni kűzdelemhez.
A Breakdance három fő alapelemből áll, a (1) táncból /Uprock/, a (2) Break-ből (Akrobatikus elemek/ és a (3) Popping-ból /Hullámok és Robot/. További stílusok is társultak hozzá, a Locking, Tutting, Boogaloo, Uprock és Liquid amelyek azonban nem azonosak a Breakdance-el, bár sokszor összeolvadtak vele. A legjobb táncosok saját stílust fejlesztettek ki, amely csak rájuk jellemző.
A Breakdance azonos továbbá a 'B-Boying', a 'Breakin' és a 'Rockin' kifejezésekkel.

Mindig vonzott a tánc, mégis elkerültük egymást. Meg kell tanulnom breakelni! Nem azért, mert híres break táncos akarok lenni, hanem mert vonz, vágyom rá. Tanuljuk meg!!!! Kisebb kutakodás és olvasás után elkenődtem, erről már lecsúsztam, ehhez bizony öreg vagyok. Tele van akrobatikával, az én fizikai erőm a béka feneke alatt  van, az izomzatom nem laza, 9 éve nem sportoltam, ez nem fog menni.

A google olyannyira kedves volt, hogy ugyanezen a napon valahogyan elértem a baletthez és ott találtam egy mondatot. A balett minden tánc alapja. Javítja a testtartást, megnyújt, és kecsessé tesz. Soha nem éreztem még magam annyira szerencsésnek, mert hirtelen elém tárult az összes problémámra a megoldás.

Hozzáláttam a megvalósításhoz.

Találtam a közelben egy balett stúdiót, amely akkor zárt be. Feladtam és nem kerestem tovább EGÉSZEN ADDIG...

....amíg egy ismerősöm el nem kezdett balett mozdulatokat végezni előttem. A történet itt válik érdekessé. Ez a lány már korábban is szimpatikussá vált számomra, és ezt az érzést ritkán sikerül nőnek kiváltania belőlem. Ez jóval a balett mozdulat előtt volt. Megkérdeztem hol balettozik, és megkaptam a lehetőséget újra hogy belevágjak. Ugyanebben az időben javasolta az én másik tündér keresztanyám, hogy mozduljak már egy kicsit ki a környezetemből és kezdjek el valami újat csinálni, mert szükségem van rá. Nosza, hát lássuk. Ez a balett stúdió volt az én balett stúdióm, minden feltétel adott.

1,5 év. Ennyi volt a megvalósítás ideje. Pofon jobbról, pofon balról magamnak. Ez nem éri! Mikor szembesítettem magam azzal, hogy nem vagyok épelméjű, elhatároztam hogy ezek a dolgok a nagyon fontos és nagyon sürgős priorizációt élvezik a jövőben. Hogy menni fog-e az egy másik kérdés.

Az első órán túl vagyok.

Befizettem a pénzt, elmentem az órára és nem hittem volna, hogy ennyire lehet izzadni az első balett órán. Nagyon izgalmas, egynémely mozdulatról fogalmam sincs, néhány ment elsőre. Fantasztikus!

8-an vagyunk egy csoportban, 7 lány és egy fiú. Teljesen megszeppent volt a mai óra, úgy látom, ez mindenkinek nagyon új és izgalmas. Nyújtottunk, ez a része fárasztó és nehéz, majd megtanultuk az alap mozdulatokat. Aztán jöttek az alábbi szavak :plié, étendu, relévé.

A jó tündér megérkezett.

Izgalmas, érdekes, ma tele voltam várakozással és hazafelé BKV-val jöttem. Na jó, ebben nincs semmi rendkívüli, számomra mégis van. KEDVEM VOLT BKV-val közlekedni!!!!

A napokban osztották ki az Oscar díjakat. Soha nem néztem, vagy rajongva követtem az eseményt, mégis elolvastam a híroldalakon ki nyert és mit nyert. Mindössze az utóbbi idők eredményeire emlékszem, ami viszont biztos, hogy nem estem tőle hanyatt, de nem is éreztem késztetést, hogy utánajárjak mi alapján és kik döntik el, mi és ki kapja a díjakat.

Az idén "A némafilmes" című film több díjat söpört be, így az alábbi gondolat futott át a buksimban.

Mit tudunk a némafilmekről? /forrás wikipédia/

A némafilm hang nélküli filmművészeti alkotás, a szereplők hangos jeleneteket játszanak el, annak tudatában azonban, hogy a film majd némán kerül a nézők elé. A dialógusok a jelenetet követően feliratként olvashatók. A némafilmek bemutatása általában zongorakísérettel történt.

Már a mozgókép feltalálásakor megszületett az ötlet, hogy a vetített képhez hangok is tartozzanak, de a technikai korlátok miatt az 1920-as évek végéig a legtöbb elkészült film néma maradt. A filmgyártásnak ez a szakasza az "Age of the Silver Screen", magyarul "Ezüst mozivászon kora".

Ki ne emlékezne Charles Chaplinre? Fiatal koromban ment a tévében, nagyon szerettem.

A Wikipédia is írja, hogy a némafilm készítésének időszaka 1895-1928-ig, a hangosfilm megjelenéséig tartott, bár néhány alkotó később is készített némafilmet.

Nem láttam "A némafilmes" című alkotást, valahogyan mégis megdöbbentem, hogy egy olyan alkotás söpör be díjat olyan műfajban, amivel a filmipar elindult. Az alapok.

Hol itt a probléma? Nincs, DE talán valami mégis van.

Azt gondolom, mint közönség, akinek állítólag a filmek készülnek, lehet véleményem, meg is szólalhatok. Mégis ki más mondhatná meg nekem, hogy tetszik vagy sem? A kritikus? A marketing? ÉN.

Nem tudom, nem szó nélkül hagyni, az utóbbi idők már "szabad szemmel" észrevehető minőség csökkenését.

A filmek már nem szórakoztatnak engem, megelégszem azzal, ha meg tudom nézni. Azt vettem észre, hogy sokkal inkább valami nem tudatos motiváció késztet arra, hogy bámuljak valamit, ami nem nyújt semmit, és a motiváció egyre csökken, míg el nem vész.

Valahol valami félrement vagy bennem van a hiba? Először ilyen esetén én az vagyok, aki magában keresi a probléma forrását, de nem találtam olyan jelentős okot, amely magyarázattal szolgálna, így a filmekre tekintettem. Kinek készül? Mi a cél? De az én legnagyobb kérdésem, hogy miért csinálják ezt?

Itt van a 3D technológia, amely felé nyitottan fordultam, az első film láttán, mégis inkább sírni támadt kedvem. Még 3 lehetőséget kapott, az utolsó élményem a Csizmás a kandúr című film volt, ahol rájöttem, hogy az animációs filmeket jobban meg tudják jeleníteni. Most ne mondja senki, hogy menjek Imax-be, mert az utolsó 3-at ott láttam. Mit nyújtott? Több órás bandzsítást, hogy élménynek érezzem, és unalmas órákat. Történet? Te jó ég! Nem számít. Bírom én a látványos elemeket, csak azt nem fogtam még fel, ilyenkor a történet miért nem számít? Nincsenek nagy elvárásaim. Nem szükséges, hogy mondjon nekem valami "nagyot", egy romantikus film is lehet élvezhető, de ne fogjam a fejemet közben. A vígjáték dolga, hogy szórakoztasson, nevettessen, a dráma célja, hogy indulatokat ébresszen, de nem összekeverendő a thrillerrel vagy a horrorféle indulatokkal. A thriller, amelyből igen kevés jót láttam, hogy izgalmat adjon, stb.........

Gondoljam azt, hogy azt hiszik, aki romantikus filmet néz, az ostoba, aki drámát néz, az érzelmileg beteg, aki thrillert néz az meg pszihopata? Úgy látszik, de kevés információ birtokában vagyok ahhoz, hogy ezt kijelenthessem. Ez az én elmémben van, ők okozzák.

A színészek, a rendezők, producerek és a stáb többi tagja? Vagy az igény az, ami meghatározza a minőséget? Ez biztosan nem. 

Ma újra megnéztem a trailereket a jövőbeni filmekhez, és elhagytam a parókámat közben. Ki az aki ezt megnézi? Hol van az innováció? Hol van a fejlődés? 

Hol vagyok én és a filmek?

Egyszer volt hol nem volt, valahol Magyarországon megszületett 3 fiú. No de ne kezdjük ezt ennyire korán, mert azt senki nem olvasná el, én meg nem is tudnám itt kezdeni. Kezdjük ott, hogy volt egyszer egy DJ, akit 2003-ban ismertem meg, akkoriban Budapesten a Pachaban és a Coronitában zenélt. Ekkor ő 24 éves volt, és megtudtam róla, hogy már 8 éve zenél, mindenféle stílusban, mindenféle helyeken, Európában is megfordult több országban. Megmutatta nekem hogyan kell hallgatni a zenét, mit csinálnak a DJ-k. Nem csak megmutatta, hanem éreztem is. Teltek múltak az évek, a DJ-nek már nem volt elég hogy a zenéket egy szettbe pakolja és lejátssza, ekkor már zenét akart írni, és ekkor már én is ott voltam mellette. Erre az időszakra ha visszagondolok, számomra egy horror film, számára meg szerintem a paradicsom. :) Évek munkájával, tanulásával, amelybe bele tartozik mind a zeneelmélet mind a hangszeren játszás is, megszületett Ő. A tudás. Ez alatt az évek alatt megismert 2 másik srácot is, akik mind nagyon tehetségesek voltak, saját stílussal rendelkeztek. Az évek alatt megértették egymást, megtanultak csapatban dolgozni. Külön-külön is sikeresek nem csak a zenében, hanem az életben is, és megalakult 2011-ben hivatalosan is a csapat Budapest Vibe néven. A Budapest Vibe célja, hogy olyan zenéket alkosson, amelyek örömmel készülnek örömből.

Ez az én nézőpontom arról, hogyan született meg a Budapest Vibe. És most jöjjön valami, amit ma kaptam a névnapomra, de ezt másokkal is megosztom. Miért?

Most éppen beteg vagyok, és amikor az ember általában beteg, gyengének érzi magát. Amikor én gyengének érzem magam, olyan érzés az, mintha 20 évet öregedtem volna, kavarognak az érzéseim és nem félek róluk beszélni.

Szeretetre, gyengédségre és babusgatásra vágyom. Amire vágyom azt meg is szerzem, de MOST leginkább kapom, nem kell elvennem, megszereznem, mert van. Amikor van valami, azért hálás vagyok, mert értékelem, és ennyi év után sem felejtem el, hogy ez nem volt mindig így. A párkapcsolatban a legfontosabb dolog, hogy vagyunk egymásnak. Ennél többre nincs is szükség, de ilyenkor eszembe jut valami más is. Valami, valamikor, amikor ez nem így volt, amikor még nem tudtam valami nagyon fontosat, ami elvezetett idáig. Nem a szerencse vagy valami láthatatlan erő az, ami megédesít egy kapcsolatot, hanem MI. ÉN és Ő. A közelség, a feltétel nélküli szeretet, az őszinteség, hogy ki merjük mondani amit akarunk, ki merjük mondani amit gondolunk, ki merjük mondani amit érzünk. Érzem amit a másik érez, de nem előítélettel, következtetésekkel, hanem a maga nyers formájában. Hálás vagyok hogy nekem itt van Ő, de ehhez meg kellett valamit tanulnom korábban.

 "Egyszer régen .........volt egy pasim aki elhitte azt, hogy egy nő úgy tartható meg egy kapcsolatban, ha sohasem érzi azt, hogy a férfi az övé, mert azzal elbízná magát. Lelkiismeret furdalásom volt sokáig, amikor nem így történt és csak a végén láttam meg a valóságot"

 Szembesülni valamivel, többek között a saját vakságunkkal nem könnyű dolog, főleg ha a végéig vezető út sem volt leágazásoktól mentes. Egyszerre töltött el a felelősség érzése a felismeréstől szemtől szembe az utolsó találkozáskor vele, ami nehezen feldolgozható volt, igen. De nem lehetetlen, főleg ha a tanulságokat szem előtt tartva, nem feledve, nem hazudva magamnak élem tovább az életet. Az apró felismerések vezetnek el egy igazi kapcsolathoz, vagy tehetem általuk igazivá a kapcsolatot.

 Emlékszem az első öt évben a férjem mellett, sokszor töltött el az az érzés, hogy ez nem a valóság, ez egy álom, amelyből mindjárt fel kell ébrednem. Ha ezt az érzést kellene leírom, akkor azt mondanám olyan, mintha egy felhőkarcoló tetején állnál és nem tudod, hogy ha most leugrasz akkor mi lesz. Erről lehetne romantikusabban is írni, csak annak nincs köze a valósághoz. Nekem ilyen volt.

 Fogalmam sincs mi a titka annak, hogy valaki megtalálja a párját, vagy egyáltalán szükséges-e neki megtalálni a párját, és hogyan maradhatnak együtt. Ezt a két emberen kívül senki nem tudhatja, ugyanis minden csak rajtuk múlik. De a saját életemben tudom, a hogyanokat ahogyan tudom a miérteket is. Két szerelmi csalódásom volt, mindkét sebet tizenévesen szereztem. Az elsőnél a megaláztatás és a fájdalom érzése keveredett, míg a másodiknál a fájdalom volt hatalmas. Átmeneti állapot valami felé. És most itt állok, az influenza hatása alatt, és szagolom annak a férfinak a kispárnáját, akiért a pokolba is képes lennék elmenni bármikor és várom, hogy a szagát érezhessem. A szag mindent elmond. :) Általában az illat szót kellene használni erre, de ez nekem jelent illatot, más számára szagot jelent. Mondhatnám azt is, hogy romantikus legyek, hogy várom az ambróziámat. J

De az egész írásnak egyetlen egy fontos üzenete van nekem. Érzek!!! :)

Bemutatom nektek szórakozási szokásaimat, amely jelentős mértékben eltér attól a nézettől amit szüleim, de mondhatom azt is, hogy a környezetem vall. Az első lépés legyen az, bemutatom hogyan és miért járok én házas 32 éves nő létemre szórakozni?

12 éves voltam akkor, amikor anyukám annyi idős volt mint én most. Igaz, ő egy másik rendszerben nevelkedett, de szemléletünk jelentős módon eltér, mondjuk úgy, mióta megtanultam beszélni.

A neveltetésem szerint valami olyasmi lenne, hogy :

• Aki a 30-as éveiben jár, annak nem illik bulizni
• Házas asszony ne menjen bulizni
• Házas asszony a férje nélkül nem menjen sehová

Ugye ti is találkoztatok már ilyennel?

Amikor ezeket meghallom, mindig arra gondolok, hogy akkor most nekem itt kellene hogy legyen az életem vége? Ki mondta, hogy csak addig érezhetjük jól magunkat amíg fiatalok és egyedülállóak vagyunk? Szerintem az, akit érdekel mások véleménye, de abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ez soha nem érdekelt (ebben a formában).

A másik kedvenc témám az, amikor a házasság kötés után mindenki megkérdezi, hogy mikor jön a baba? Én meg megkérdeztem, hogy miért gondolják azt, hogy a házasság kötés után rögtön jön a baba? Mindenféle választ kaptam, mint szokások, a házasság a családalapításról szól meg ilyenek.

Ekkor döbbentem rá, hogy mi elfelejtettük értelmezni a házasságot, mert nálunk a következőket jelentette:

Egy gesztus a másik felé, amellyel jelezzük, hogy vele képzeljük el a jövőt és a szerelmünk megkoronázása. No részünkről ez ennyire egyszerű volt és tátá működik 5 éve egy olyan világban, ahol nem is nagyon ismerek velünk egykorú házasokat, garancia nincs, nem is kell, a garancia az hogy mi figyelmünk egymásra.

Nagyon szeretem jól érezni magam. Tegye fel a kezét aki nem. Persze ez egyénileg eltérő lehet, hiszen más a fontossági sorrend, mindenesetre én igénylem hogy szórakozóhelyre járjak, ahol táncolhatok egész éjszaka, ugyanis azért járok szórakozni "öreg" fejemmel, hogy mozgassa a testemet a zene. A párom nem igényli, miután hosszú éveket töltött el a szórakozóiparban.

Mi a megoldás?

Én megyek, mert szükségem van rá, ő marad mert nincs szüksége rá és ebből nincs probléma. Azért azt tudni kell, hogy nem minden hétvégén járok bulizni, hanem amikor úgy alakulnak a körülmények, ez jelentheti, hogy egy hónapban egy alkalommal, de jelentheti azt is, hogy nem minden hónapban jön össze.

Mivel sokféle lehetőség van, én mint én, az elektronikus zenei partykat részesítem előnyben, de ha úgy adódik egy rock koncerten vagy egy retró bulin is jól tudom érezni magam.

Volt egy pár éves kihagyásom az éjszakából, így időközben megváltoztak a dolgok. Míg a húszas éveim elején a  határozottságom riasztó volt, most vonzó lett, én meg értetlenül állok, hogy mi történt mindeközben, mert az én külsőmön akkora változás előnyömre nem történt. Persze hihetném azt is, hogy dehogyisnem, de ez egy nagy hazugság lenne magamnak. Megváltoztak a party szokások és megváltozott az is, az emberek miért járnak szórakozni én meg belekerültem egy új kategóriába a pasik szemébe. Újabb hülyeség ütötte fel a szemét, és megtanultam, hogy a pasiknak maga a házasság szó- ha épp nem fekszik rajtam a férjem - mit sem jelent. Most ne keressünk felelősöket ezért, mert esetemben mindegy.

Megkérdeztem múltkor a férjemet, szerinte hogyan viselkedik egy házas nő egy buliban amikor nincs ott a férje? Mit lehet és mit nem? Nem kaptam értelmes választ, így én alakítottam ki. Nem ismerkedek, így kissé bunkónak tűnök, ennél biztosan vannak jobb módszerek is, próbálgatom még és keresem az igazán megfelelőt, de nem könnyű.

A mai témám nem ez lett volna, de egyik kedves pillanatomban a már majdnem kész írást sikerült elvarázsolnom, úgyhogy előveszem a stúdió témát. Mit lehet csinálni egy stúdióban? Lehet sörözni, lehet nevetni, lehet pihenni, ó nem utolsó sorban lehet dolgozni is, de ezt inkább hívjuk alkotásnak. Az alkotás kreatív munka, ami nem csak abból áll, hogy mint a robotok dolgozik az ember........ hanem nézzétek meg a fiúk szerint hogyan zajlik ez. A nap végére megvolt a siker élmény is és igen jó hangulatban voltak a fiúk. :)

Jöjjön egy kis feeling, mert nekem nagyon tetszik, olyan édesek, és akkor is olyan édesek voltak.

A videó elején a rendező beállítja a szereplőket, majd nem tudunk meg semmit Zoli előző estjéről, mert access denied, de azt megtudjuk hogy a cél majdnem teljesült, csak másfél órás csúszásban van az indulás a tervezetthez képest. Hogyan vészelték át a napot? :)

Mit lehet csinálni egy stúdióban?

Miről is legyen szó ma? Az utóbbi napokban nem az élet szépségeit, sokkal inkább az élet sötétebb oldalát tapasztaltam meg, annak ellenére, hogy én a világos részén élek, úgyhogy gondoltam megírom milyen világos szemmel, a túloldalra átmenni.

Szorongás

Az a csúnya rossz szorongás, ami bele-bele csap az arcomba. A szorongással sok mindent lehet kezdeni. Meg lehet tanulni azt mondani magamnak-  te hülye vagy? Vannak varázsszavaim is, amelyekhez valamely pozitív érzés társul, és amikor villan a kép, kimondom a szót. Van amikor elgondolkodok rajta és azonnal cselekszem. Azt hiszem én most mindent elfelejtettem. Nem volt kellemes, sőt....

Mielőtt valaki újra azt mondaná, hogy a gondolataim kuszák, nem ez nem kuszaság, az én célom nem az hogy megmagyarázzak bármit is, hanem valami más, ami akár szólhat saját magamnak, hiszen önmagamat és az érzéseimet ismerem és biztos vagyok abban, hogy másban is ott lappanganak ezek, vagy már túljutott rajta, vagy ha ő is megteszi újra azt amit én, ne felejtse el hogy nincs egyedül.

Nagyon régen, úgy 10-12 évvel ezelőtt, volt egy módszerem. Elhalasztom a problémát a legutolsó időpontra, amikor még úgy érzem az megoldható és addig élem életem boldogan gondtalanul. Ejejj, de azért közben mindig ott ketyegett a fejemben a kakukkos óra, így ezt a módszert elvetettem, mivel sok felesleges küzdelem árán volt fenntartható. Ahogy teltek múltak az évek, belevetettem magam én is a munkás nők mindennapjaiba, így felelősséget is kaptam. Az évek múlásával a felelősség mindig nagyobb lett, de a régi rossz szokások kísértenek.

Az egyenlet így hangzik:

Ha az én hibámból történik valami probléma, amelyet előre látok, és minden egyes nap elhalasztom a probléma megoldását, mert szembe kell nézni valakivel/valamivel, annak ellenére, hogy tisztában vagyok mit kell tennem és a feladat nem nehéz, akkor eljön az a pillanat, amikor mindez nagyon nyomasztóvá válik. Valamiért igazi mazoista vagyok és évente egyszer így cselekszem.

A válasz: most hogy ma reggel, még remegő lábbal gondoltam a mai napra, összeszedtem magam és mindennel szembenéztem. Tudjátok mi történt? Semmi. A problémát fogtam, egy felhőkarcoló méretével megegyezőre nagyítottam napról-napra és közben pedig egy porszem méretű volt.

Le a szorongással!

A hétvégéből ezen okból kifolyólag, kizárólag a negatív hatásokat érzékeltem, ami gyűlt bennem addig amíg cselekvőképes nem lettem. Ennek ellenére a hangulatomat igyekeztem feldobni mindazzal, amit tudom, hogy segíthet, de mégsem voltam az igazi.

Félelem és szorongás

Azt mondják a félelem a jelenre vonatkozik, míg a szorongás a jövőre. Nos, ha ez valóban így van, akkor a szorongás akkor jön létre amikor előre félünk a jövő egy lehetséges pillanatától.

Szoktam szorongani, hogyne, de nem ennyire, mert ezt most sikerült megélnem a teljes valójában, mégis mondhatom azt, hogy a szorongást én okozom magamnak, tehát kezelni is én tudom, vagy éppen úgy élni, hogy minél több tényezőt tartsak kézben és ha tudom mikor miért történik és mit érzek közben, akkor ez még fejleszthető is.

Hogy a dolog pozitív oldalát s nézzem

Azt hiszem, néha emlékeztetem magam arra, mit ne tegyek. Ez most újabb lecke volt, amit egy jó ideg elkerülök, mert semmi sem jobb számomra, mint újra könnyűnek, boldognak és vidámnak lenni.

Mi nők kiismerhetetlen, megérthetetlen, fura tulajdonságokkal rendelkezőek vagyunk a férfiak számára. Nap mint nap ilyen és hasonló kiírások fogadnak a facebook üzenőfalamon, amitől lassan tényleg égnek áll a hajam és nem hagyhatom szó nélkül.

Bevallom ilyen és hasonló gondolataim nekem is vannak a férfiakról, de képes vagyok ezt higgadtan kezelni.

Mi nők......

Pár évvel ezelőtt azt kaptam a fejemhez egy nőtől, hogy nem vagyok érzéki. Gondoltam ezen szó hallatán megkérdezem az "érzéki" kérdezőtől, mégis mi az az érzéki. Nem tudta megmondani, csak azt, hogy én nem vagyok az. Hát jó, ha te így gondolod, legyen így, azt sem tudod mi az, de te annak tartod magad, engem nem, megmondani nem tudta mi az, így hát ennél a kérdésnél többet nem is érdemelt az ügy.

Szavak.......kiismerhetetlen, megérthetetlen, fura tulajdonságok. Vegyük szépen sorba ezt a dolgot.

Kiismerhetetlen- Ez most mindenféle értelmező kéziszótár nélkül azt jelenti nekem, hogy nem tudom mire számíthatok, mert nem tudom, adott helyzetben miként reagál a másik fél.

De mondhatnám úgyis ahogyan nekem szokta anyósom mondani: "Attól függ milyen színű bugyi van ma rajtad"

Jelentése: Hangulatember, akinek fogalma sincs a következő pillanatban milyen kedve, hangulata lesz, nem köti magát szabályokhoz, hanem a pillanatnak megfelelően reagál.

Hol itt a probléma? Kérdezhetném, nos van. Ugyanis, remek színészi képességekkel megáldva valaki ezt eljátszva, kénye-kedve szerint alakíthat mindent, amelynek negatív hatásai lehetnek másokra, amennyiben kizárólag a saját magát veszi figyelembe.

Előnyei: Varázspillanatok

Amennyiben az ilyen típusú nőnek örömet okoz, örömet okozni ÖNZETLENÜL, megláthatja a másik félnek mikor melyik pillanatát teheti szebbé, akár napjában többször, hangsúlyozom ÖNZETLENÜL.

Tehát maga a kiismerhetetlenség egy amúgy is teljesen normális és izgalmas dolog is LEHETNE, ha nem ragaszkodnánk annyira a kőbe vésett tulajdonságokhoz és nem félnénk a változástól, ami ugyancsak egy teljesen normális dolog, hiszen, mindenki vizsgálja meg magában mennyit változott csecsemőkora óta.

Megérthetetlen - ezt nagyon könnyű definiálni egyszerűen nem értem. Ó, minden nap szembe találkozom ezzel, mindkét nemmel kapcsolatosan, de mivel férjnél vagyok, van ebből egy egész gyűjteményem. :)

Közlekedés

Sokszor van olyan, hogy ha "dugó" van a városban, ami azt is jelentheti hogy 10 kocsi áll sávonként a lámpa előtt. Mi teszünk egy flikk-flakkot. Egyszer megkérdeztem, hogy ugyan mondja már el nekem miért csináljuk ezt az értelmetlen dolgot, hiszen így nagyobb távot teszünk meg és tovább tart. Benzinben és időben nem kifizetődő.

A válasz ez volt: Mert így nem kell egy helyben állnunk, hanem folyamatosan haladunk.

A mellékhelyiség

Nem a wc ülőkéről lesz jó. Nálunk itthon nincs tabu, csak egy. Amikor olvasnivalóval, notebookkal vagy valamilyen eszközzel elmegy a mellékhelyiségbe, ahová SZIGORÚAN TILOS bemenni azon hosszú idő alatt, amíg ő ott tartózkodik. Időtartam: 30-60 perc között. Amennyiben a kényszer pillanatában bent tartózkodom, azonnali hatállyal hagyjam el a helyiséget, tök mindegy mit csinálok.

Nem is akarom érteni, bevallom őszintén, ez nekem már túl sok, inkább elfogadtam.

Indulatok

A legnagyobb különbségként érzékelem, mennyire másként kezeljük az indulatainkat. Mondhatnám úgyis, hogy én kezelem, ő meg nem.

A példákat a saját házasságomból hoztam, de gondolom nálatok is vannak hasonlók.

Reakciók

Ez is érthetően teljesen más hogy nem ugyanúgy gondolkozunk, nem ugyanazon a helyen nőttünk fel, más dolgok fontosak, más hatások értek, értek különböző szitukban pozitív vagy negatív érzelmek, más képességekkel és tulajdonságokkal rendelkezünk, de még ezernyi "változót" pakolhatnék az egyenletbe nem számít.

Másként reagálunk, ez van.

De mindahhoz hogy megértsük, vagy elfogadjuk őt olyannak amilyen, kell egy nagyon fontos dolog: ŐSZINTESÉG

Ez is nemtől független. Ha nem vagyunk őszinték, akkor soha nem azt kapjuk amit szeretnénk. Az őszinteség nem csak azt jelenti, hogy az igazat mondjuk, hanem azt is, hogy hagyjuk hogy megismerjenek minket, nem állítjuk be magunkat olyannak amilyenek nem vagyunk, csak azért mert úgy hisszük, kevesek vagyunk.

Nem mondom azt, hogy ez minden helyzetben megtehető, dehogyis. Gondoljunk csak bele mi lenne, ha éppen tele vagyunk indulattal a főnökünk miatt és elmondjuk neki mit gondolunk róla őszintén és még a gondolatainkat is hozzá tesszük. (Azért az vicces lehet)

De ha egy kapcsolatról van szó, legyen az szerelem, barátság, soha nem lesz kapcsolat az ismeretségből, ha nem vagyunk őszinték. Mondhatnám persze azt egy pasinak, hogy én egy címétől megfosztott hercegnő vagyok, akitől elvették azt gazul, vagy éppen azt adom elő, hogy küzdök érte,  ha az nem úgy van, mert előbb-utóbb kiderül.

Egy fontos dolgot megtanultam már, ha magánéleti kapcsolatról van szó, építsünk házat egy olyan alapra, amelyből nem hagyták ki az alapanyagot, vagy van hozzá építési engedély, mert ha nem így történik, akkor összeomlik, vagy lerombolják, mi meg állunk nagyokat pislogva, hogy ez miért történt? 

Szóval mi nők....általánosítás lenne, az általános igazságok, meg hát nem minden esetben igazak. Igaz is lehet, meg nem. 50-50% Van is és nincs is. Nekem ez olyan bizonytalannak tűnik, inkább éljünk, tapasztaljunk!

Egy szomorú hír. Valaki elment....

Bernáthy Sándor távozott a Föld bolygóról, hogy új zenei stílust vagy éppen új művészeti ágat valósítson meg valahol máshol.

Személyesen nem ismertem, de nagyon sok történetet hallottam róla, olvastam az interjúkat vele, nagyon tetszett a szemléletmódja. A párom dolgozott vele, többek között a legendás Supersonic Technikumban, a 90-es évek végén.

Aki még nem hallotta volna, bővebben itt tájékozódhat.

A hírt ma én olvastam elsőnek, de egészen addig, amíg egy rendezvényen tartózkodott lelkem másik fele, nem közöltem vele, csak miután kijött onnan. Nem fogadta megdöbbenés nélkül.

Nyugodjon békében!

Az elektronikus zene betörése az életemben

Én valahogyan a techno korszakból kimaradtam, de ez köszönhető annak is, hogy sokáig nem tartottam zenei műfajnak az elektronikus zenét. Ha ma megkérdezném magam hogy miért, azt mondanám azért mert buta voltam. 

8 éves voltam, amikor kaptam egy hangverseny zongorát, nem volt tervezve, egyszerűen csak volt egy ilyen lehetőség, és ingyen megkaptuk. Emlékszem letették a házunk elé, a lábai nem voltak felszerelve, odamentem és lejátszottam a Hull a pelyhes fehér hót, na nem elsőre. Imádtam, az általam ismert dalokat kikísérletezni, hogyan kell lejátszani és ment is. Ezután felvételiztem a Zeneiskolába, hogy megtanuljak zongorázni. 

Ami könnyen jön könnyen is megy

Kezdetben szerettem bejárni, kb 2 évig ez töretlenül ment, aztán valami történt. Elkezdtem lógni, egyre kevesebbet járni, aminek az lett az eredménye, hogy kirúgtak. Heti 2x zongoraóra, heti 2x szolfézs óra. Ami muszáj, az nekem nem megy. Valami történik, és azonnali taszítás lesz az eredménye. Nem sajnáltam, hanem örültem, hogy megszabadultam ettől a tehertől. 

Amit megtanulok az az enyém marad

Nem mondhatnám, hogy ugyanakkor ez az élmény és tudás, amelyet elültettek bennem, nem befolyásol. Szeretem a Klasszikus zenét, imádom a hangszereket, kiváltképpen a zongora és a hegedű hangját. Ez más stílusok előtt is ajtót nyit.Kamasz éveiben zenei ízlésem megbicsaklott és mindenféle rádióban szóló pop sláger ideje jött el, majd picivel később az egyetemi klubbokban és fesztiválokon való szórakozás vette kezdetét.

Elektronikus zene? Az mi?

Valami olyasmit beszélhettem egészen 2003-ig, hogy az nem zene. Ugyanaz szól. Ugyan már, 1 igazi hangszer sincs benne. Persze, számítógéppel könnyen össze lehet pakolni na de, élőben? És még magamat ismerve volt ennél sokkal cifrább is. 

Az áttörés

Voltam pár elektronikus zenei partiban, mert a társaság oda ment, de még mindig nem értettem. A nagy áttörés akkor jött el, amikor 2003-ban megismertem mostani férjemet, aki a Pachaban zenélt. Minden kétségemet azt hiszem már az első beszélgetésnél rázúdítottam. Ahogyan a mi kapcsolatunk erősödött és időt szentelt arra, hogy ezt a stílust megértesse velem, úgy kezdtem el elismerni, mint zenét. Akkor már nem volt megállás. Pár évig céltalanul lógtam a levegőben, megismertem a jó zenét, de mégsem volt saját válogatásom. Nem volt saját stílusom. 

Keresés indul

Mindenhonnan zene szólt és zene vett körül, nem igényeltem még többet, nem igényeltem saját hallgatnivaló zenét. Ha voltak is próbálkozásaim, valami számomra ismeretlen szempontok alapján választottam. Túlságosan befolyásoltak a hatások, és nem láttam át rajta.

Ki vagyok én a zenében?

Ez is nagyon fontos kérdések közé tartozik. Ezernyi dolgot kellett helyre tennem ahhoz hogy erre a kérdésre választ tudjak adni. Még mindig van zűrzavar, de már alakul :)

Rájöttem egy pár fontos dologra. Például, hogy miért akarom én kategorizálni magam? Kuka! A jó zene az kategóriafüggetlen, DE számít az, hol vagyok, milyen körülmények között és hogy érzem az adott pillanatban magam. Heuréka, de hol mi esik jól? Az összes létező általam kedvelt és új zenék kutatásba belekezdtem és végre mondhatom azt, hogy megvan az irány. Már tudom mi kell nekem a kocsiban, milyen zene van rám munka közben motiváló hatással, este az ágyban mi esik jól, vagy nyáron mikor egy hideg üveg sör van a kezemben és kiülök a teraszra. Ó persze azt hiszem, ez folyamatosan, alakulni, csiszolódni fog, tehát végleges sosem lesz.

És az elmúlt fél évben egy újabb érzés ütötte fel a fejét: meg akarok tanulni hegedülni!

A tanárt keresem, de tudjátok, a keresés nálam a következőket jelenti:Beállítom a radaromat!

 A végére pedig fogadjátok szeretettel azt a zenét, amely meghatározó az én életemben, és mondhatom azt, hogy a legnagyobb kedvenc.

Nem tudom figyelmen kívül hagyni a legnagyobb hatást ami ma ért. 

DJ Benkö remixverseny

A facebook üzenőfalamon óriási felháborodást keltett ismerőseim körében az a felhívás, ami a vidget.hu-n került ma megjelenítésre. Nézzük, csak mi is az a vidget.hu? 

Az oldalt nézve, éppen egy videót találok jobb oldalt, amely arra hív fel, hogy "Metrózz bugyiban" . A cikket elolvasva úgy látom, bugyiban metrózó fiatalokat mutatnak be. A kezdeményezés nekem szimpatikus, miért is ne?

Nézzük mit írnak magukról:

Interjúinkkal olyan látásmódot próbálunk képviselni, ami az online médiában ritka. Könnyen emészthető, mégis igényes képi világot adunk a szokatlanul közvetlen stílusnak. Nincs mellébeszélés, szépítés. Megpróbálunk a lényegre szorítkozni.

A hangsúly a rövid, tömör információn van, hisz a modern, internetes, mobil társadalom egyre inkább a tömörített adatokra és az élményszintű kommunikációra kíváncsi. Kiszélesítjük a hírforrást! Az oldalra bárki küldhet híreket, aki éppen belecsöppen valamibe. Ma már szinte mindenki rendelkezik "kamerásmobillal", így lényegében bárkiből válhat újságíró, ha éppen jó helyen van jó időben. Márpedig mindig van éppen OTT valaki. Miért ne osztaná meg mindenkivel?

Megjegyzésem: Te is lehetsz újságíró, ha van egy kamerás mobilod és jó időben vagy jó helyen. Hmmm.....

Nézzük miről van szó:

ELJÖTT A TI IDŐTÖK! DJ BENKŐ VERSENYT HIRDET!

LEGYETEK A JÖVŐ MEGFORMÁLÓI!

Gondoltam megosztom veletek az elmúlt napok egyik legjobb üzletét. Új bútordarab került a stúdióba, amelynek beszerzését terveztük, de a megoldás váratott magára. A stúdió olyan állapotban, hogy alkalmas legyen arra, hogy használatba lehessen venni, valamikor december elején készült el. Ez azt jelenti, hogy minden terv még nem valósult meg, de tényleg apró simítások vannak hátra, amely leginkább a kényelmet hivatott fokozni. Persze annyi kiegészítést még mindenképp megemlítenék, hogy vannak valami lécek, amelyeket a mérnökünk szerint fel kell tenni a falra, ugyanis hangcsillapító hatása van. Én mint a stúdió hivatalos designőre, mindenbe beleszólok, többek között ez azt is jelenti, hogy amikor lécekkel akarják felkaszabolni a szobát, megkérdezem, hogy ennek van-e valami mérnöki funkciója, vagy csak engem akarnak szivatni. A válasz teljesen mindegy, hogy igen vagy nem, akkor is megszólalok. A válasz természetesen igen volt, így megoldást kellett keresünk arra, hogy ne kaszaboljuk fel a helyiséget. Ennek kivitelezése feburárra lesz kész, akkor majd beszámolok róla.

Rákerestem a kényelem szó jelentésére, de semmi használhatót nem találtam, egészen pontosan a fizikai kényelemre. Lehet, hogy ez valami olyan dolog, ami mindenkinek mást jelent az igényeinek megfelelően?

Ha én a fizikai kényelemre gondolok, valahogyan mindig a technikai kényelem jut eszembe, mert azt biztosan tudom mit jelent nekem, illetve azt is, hogy mit jelent a stúdióban a fizikai kényelem.

Az igényeinkhez alkalmazkodó funkciók kialakítása, amelynek célja, hogy a helysiégben tovább tudjunk tartózkodni, ez jelenti azt, hogy nincs olyan hogy fáj a hátam, vagy a farcsontom, elkerüljük a létező legnagyobb káoszt de ezt befolyásolja a pénztárcának "mérete".

Milyen igények voltak az én szememmel?

• Ugye a stúdióban egy asztalra vannak elhelyezve a "kütyük", tehát fontos az, hogy hogyan vannak elhelyezve, észeneírás közben mennyire áll kézre, mennyire könnyen mozgatható, de ezek nem az én szempontjaim, mivel nekem semmi közöm nincs a zene íráshoz. 
• Ha egynél több ember tartózkodik a helyiségben, fontos az, hogy ne a földön üljenek, vagy órákon keresztül álljanak, tehát kell szék. 
• Mivel a stúdió nem egy "hangár", ezt valahogyan úgy kell megoldani, hogy hagyjunk teret, erre alkalmas lehet egy kanapé.
• Figyelembe vettük, hogy vannak évszakok, amikor az emberek kabátba járnak, és tudjuk hogy sok kicsi kabát ledobva sok helyet foglal, főleg ha mindenhol van belőle, így szükség van falra szerelhető fogasra.
• Előfordulhat, hogy valaki annyira belemerül a zenlésébe, hogy szüksége lehet pihenésre, amelyet megtehet a kanpén kényelmetlenül, mivel a fiúk magassága nagyobb, mint a kanapé hossza, így jó lenne, ha ággyá alakítható lenne.
• A legfontosabbat a végére hagytam: mindezt a lehető legkisebb költséggel megoldani, tehát NO MONEY OUT, vagy csak annyi, amennyi tényleg nagyon szükséges. 
• Tapasztaltam, hogy a szomszédban nagyon szeretek én is a kanapén ülni. :)

Befejezésül pedig nézzétek meg ezt: 

Amikor lassan 9 évvel ezelőtt megismerkedtem álmaim "nem pasijával" akitől a szülők védik a lányukat tele piercinggel és tetoválásokkal, akkoriban DJ volt. Éjszakai bulik folyamata kezdődött el akkor számomra is, amelyben be kell vallanom, mint már nem önfeledten szórakozó, hanem mint kísérő vettem részt. Ezt az érzést nehezen tudtam feldolgozni, így inkább eltávolodtam ettől a világtól és belevetettem magam a munkába és a karrier építésbe. Pár évvel később a szórakoztatóiparban jelentős változások történtek, és átalakult a teljes piac. A párom két világ között örlődött, ugyanis nem tudta melyiket válassza. Azt, amelyben nevelkedett, vagy azt amelyhez a szíve húzza. Akármennyire is teszi a kemény fiút azt tudnotok kell, hogy tele van érzelemmel és kenyérre lehet kenni, persze megfelelő megközelítéssel. :) Ahogy telt az idő, ő belevetette magát a zeneírásba, mert kezdett számára fojtogató lenni az éjszaka. Ebben nekem is szerepem volt, aki élte a dolgozó nappali nők mindennapjait. Az akkori éveimet leginkább egy robotéhoz tudnám hasonlítani. Ő elmélyedt a zeneéletben, rengeteget tanult, ismerkedett és csak tanult, tanult. (ez azért ma sincs másképpen)

Az első stúdiója itthon volt, ahol a hangszigetelés tojáskartonokból állt, és ő büszkén nézte mit épített, habár igen gyorsan belátta, hogy a tojáskarton nem a megfelelő a stúdióhoz. Évekig kutatott, hogyan mit, hová. A lehetőségeket folyamatosan kereste, de az igazi még váratott magára, az alkotó tevékenység különböző helyeken zajlott, amiről az én párom is tudta hogy nem az igazi, kemény lelki vívódása volt azért, mert még mindig nincs meg a megfelelő hely a zenéléshez. Tudnotok kell, hogy mindeközben, ő keményen dolgozott, és kb 2006-ban amikor a kezemet megkérte, elment hétköznapi munkát is végezni, hogy az apukámnak amikor felteszi a kérdést, hogy miből fogtok élni, biztos választ tudjon adni.

A számítógépek széles spektrumát megjártuk, a szintik, controllerek, hangfalak, óh és a szoftverek is, hiszen ha már zenész akkor legyen jogtiszta. Emlékszem az első Cubase-t olyan összegért vettük, hogy azt hittem rosszul hallok és napokig emésztettem az információt. 

A stúdióhoz  kell egy pár dolog, nagy ívekben felsorolnám mi láttam, de ennyire nem egyszerű:

• helyiség, amely alkalmas arra, hogy szóljon a zene, tehát lehetőleg senkit ne zavarjon (engem sosem zavart)
• hangszigetelés
• eszközök és potméterek....
• mérnök aki megtervezi a hangszigetelést és csak mér és mér
• pénz
• munka és munkások

A csillagok 2011 szeptemberében álltak együtt, amikor minden megvolt ahhoz, hogy ebből tényleg egy stúdió legyen. Tényleg el kell ismernem azt a kitartó munkát és energiát, amelybe együttesen a barátainkkal belefektettek. Én a részem a pénzügyi dolgokban vettem ki, mint hivatalos pénzügyi vezető, és abban, hogy inni-enni vittem nekik a munka idején, de szerintem a stúdió szomszéddal amíg ők keményen dolgoztak nagyon jól szórakoztam, amikor youtube videókat néztünk. :)

A helyszín egyébként nem más, mint a Keleti Blokk Művészeti Egyesület. Azért erről majd írok bővebben is, mert én, mint mezei lányka, csak szájtátva álltam és bámultam, hogy ilyen tényleg van?

Mára legyen ennyi elég, holnap meló van, ami még nem is lenne baj, de reggel ehhez fel kell kelni. No nem minden nap, mert feltalálták már a home office-t is mai modern világunkban, de azok a fene meetingek. :)

Sokáig féltem a véleményemet kinyilvánítani és a gondolataimat megosztani másokkal, mert féltem, hogy valami hülyeséget mondok. Ez talán valahol a főiskolán tűnt el, de nem magától, hanem sok munka eredményeképpen. Ma már ezt annyira eredményesen csinálom, hogy percenként beszélek hülyeségeket úgy hogy nem félek, de legalább kimondom és elmondom. Tudjátok honnan tudtam, hogy blogot kell írnom? Amikor valami olyan hatást ért, elkezdtem magamban leírni a történteket, néha a facebook ismerőseimet bombáztam vele, de igazán az nem annak a helye. Egyszer már nekifutottam valamikor ősszel, hogy elkezdjem, de ez terv szinten maradt, a cselekvés ideje elmaradt.

2011 áprilisában írtam valamit, amit már nem egészen így gondolok, hiszen egy érzést fogalmaztam meg, mégis elmondom nektek, hogy megértsétek a szándékaimat. Azóta sok minden történt, így már én is tudom hogyan és merre tovább, de akkor is hát tessék. (remélem ezt pszihológus soha nem fogja látni :) )

Lelkünk zenéje

Kislány koromban mindig álmodoztam. Azt hiszem 14 éves voltam, amikor a könyvárban nem volt több mesekönyv amit elolvashattam volna, 16 évesen pedig erőszakkal vették el a Barbie babámat. És mindeközben a színes ceruzáimmal babáztam (szín szerint határoztam meg melyik a fiú, melyik a lány), elkezdtem festeni, cirkuszt akartam rendezni műsorokkal. Rengeteg verset írtam. Minden este és ez még mindig így van, egy történetet találok ki magamnak amire elalszom. Semmi nem akartam lenni, mert nem tudtam ki vagyok. Aztán megtaláltam egy részt magamból és közben valamit elveszítettem.

Az ok

Azt hiszem itt az ideje, hogy elkezdjek valami újat. Az új nem annak lesz új aki olvassa, hanem nekem,  aki írom ezeket a sorokat. Kedvet kaptam az íráshoz, ami már nagyon régóta érlelődik bennem, de egészen mostanáig nem tört ki  a vulkán. Persze felmerül most a kérdés, miért most?! Amikor azt mondták nekem réges régen, amikor kislány voltam, hogy az ember folyamatosan változik, elképzelni sem tudtam azokat az érzéseket, azokat a gondolatokat amelyek kitöltik mindennapjaimat a változás során. Külső környezetem változásai nem viselnek meg, sőt igénylem, ám ha a lelkemben és érzéseimben, nézeteimben történnek változások, nem megy könnyen a feldolgozás. Feltehetnénk újra a kérdést hogy miért nem?! Mert az egyensúly megbomlik és újra fel kell állítani az egyensúlyt. Az egyensúly nem az érzelmeink egyensúlya, hanem a lelkünk egyensúlya. Az egyensúly számomra azt jelenti, boldog vagyok. Boldog vagyok önmagammal elsősorban, ez a legfontosabb. Amíg ez hiányzik, esélyünk sincs hogy átéljük a teljes boldogságot. De minden változásnál lehetőségünk van a fejlődésre, kezdetben szorongat, meggyötör és a végén erősebbé tesz.

Éreztétek már hogy nehezen mondotok el valamit, mert a nyelv korlátoz titeket? Folyamatosan ezt érzem. Ez nem más mint a vulkán ami felszínre tört, és kéri a tudatomat hadd lépjen be a világba. A művészet nem más mint az érzelmeink átadása, valami ami felszínre akar törni, valami mély, valami gazdag, lelkünk zenéje, mert zenél. Önkifejezés. Valahol el kell kezdenem, elkezdem hát így, hátha rájövök, mit az ami ki akar jönni, mert valami van ott és erősen dörömböl.

Életem 31 éve alatt sok izgalmas dolgot láttam, mégis az egyik legnagyobb élményem, hogy egy "zenészhez" mentem feleségül, így olyan dolgokat tapasztalhattam meg, láthattam, amit nem biztos, hogy mindenki látott, úgy ahogyan én. Könnyed stílusban, de izgalmasan igyekszem leírni milyen az a világ, amelyben én élek és milyen hatások érnek. Beszélek majd arról is szerintem ki zenész, mit jelent a művészet, és néha megkérdem majd őket is mit gondolnak. Mielőtt valaki arra gondolna, hogy egy zongoraművész felesége vagyok, cáfolnom kell az állítást. A 21. században élünk, ahol a felfogás modern némi klasszikus színezettel, mit is jelent ez? Milyen egy nő élete, amikor tudja, hogy ő mindig a második lesz, és mégis hogyan látom én ezt? Hogy magamat bemutassam, elmesélem mi a munkám. Ugye nem hisztitek hogy unatkozó háziasszony vagyok? Mikor ezt a bevezetőt megírtam, megkérdeztem a férjemtől mit gondol róla, aki közölte velem, hogy ez tuti egy feminista blog lesz. Feminista lennék? Szerintem nem, de az tény, hogy magabiztosságért és határozottságért nem kell messzire mennem, inkább kerestem volna több hajszálat a fejemre. :) Olvass és beszélgessünk.